Üdvözöljük Önt a CEZ Magyarország Kft. honlapján!

A CEZ Magyarország Kft. a CEZ Csoport magyarországi leányvállalataként 2006 óta van jelen a magyar villamos energia piacon. A kezdeti évek nagykereskedelmi aktivitását követően 2009-ben indítottuk el az elsősorban nagyvállalatok versenyképes ellátását célzó kiskereskedelmi tevékenységünket. Elkötelezett, tapasztalt és minden esetben a Partnereink számára legjobb megoldást kereső munkatársaink szakértelmének, rugalmas és innovatív megoldásainknak, valamint az anyavállalatunk által biztosított biztos szakmai és pénzügyi hátterünknek köszönhetően a CEZ Magyarország Kft. mára a hazai árampiac egyik meghatározó szereplőjévé vált.

A prágai székhelyű CEZ Csoport Európa egyik legnagyobb energetikai társasága. A cseh árampiac vezető vállalataként a CEZ az európai energiapiacok liberalizációja által biztosított lehetőségekkel élve számos országban (Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Szerbia, Bulgária) hozott létre vagy vásárolt meg kereskedelmi egységeket, elosztó társaságokat, illetve erőműveket. Meghatározó regionális szerepünk egyik záloga a ma már jelentős megújuló energia alapú egységeket is magába foglaló, több, mint 16.000 MW kapacitású erőmű flotta, illetve Társaságcsoportunk elkötelezettsége az innováció és szolgáltatásaink folyamatos bővítése iránt.

A CEZ Csoport célkitűzései számunkra, a CEZ Magyarország Kft. munkatársai számára is irányt mutatnak: rugalmas, innovatív megoldásainkkal azon dolgozunk, hogy hosszú távú, megbízható partnerei legyünk Ügyfeleinknek. Hisszük, hogy villamos energia kereskedőként feladatunk és felelősségünk túlmutat a versenyképes ár biztosításán, mert a folyamatosan változó európai és hazai szabályozási környezetben Ügyfeleinknek olyan partnerre van szüksége, aki a lehető legjobb támogatást tudja nyújtani a villamos energia beszerzéshez kapcsolódó kockázatok kezelésében.

Meggyőződésünk, hogy ez a CEZ Magyarország Kft.

Forduljanak hozzánk bizalommal!

Keresés:

Choose your language: English

Oldaltérkép
Mainsail hajózás: